Szanyi Tibor írása a Városi Kurírban jelent meg 2021. május 29-én.
Már-már azt hihettük, hogy a dagadtazás lecseng egy nyelvi vetélkedőben, amikor berobbant a Fidesz mémgyára, és újabban már a Kacsamesék előtt-alatt-után is az ostoba gyurcsányozás fut az interneten, meg mindenhol.
A nép lányai és fiai csak kapkodják a fejüket, vajon ki a mai kormány fő kihívója, de előbb-utóbb mégis sikerülhet mindenkiben rögzíteni, hogy a budapesti főpolgármester a kiválasztott.
Karácsony valóban egy optimális jelölt, mind a két, nagyobb tábor számára
Az legnagyobb ellenzéki kispártok ugyanis nehezen viselnék, ha a végső kiválasztott bármelyikük elnöke lenne, ezért alighanem kényelmesen meg tudnak állapodni a főpolgármester személyében, hiszen neki gyakorlatilag nincs pártja, illetve ami van, az hosszú évek alatt sem tudott elmozdulni a jóindulatúan ráfogott 1 %-os támogatottságától.
Karácsony azért is jó ‘ellenzéki’ jelölt, mert 2018-ban egyszer már bukott egy kétharmadost, tehát a kudarc vastagon benne van az önéletrajzában, s a bukta esetleges megismétlését legfeljebb majd elnevezik rutinnak.
Budapesten azonban nyert, itt viszont megmutatta, hogy az önállósága jobbára a nagykörúti biciklisávokig terjed.
A többi előválasztási jelölt azonban nagyon tudja, hogy ezük, vagy azuk oda van kozmálva, s örömmel készülnek arra, hogy Karácsony legyőzze őket. Ha a blöffjük bejön, akkor ők úgyis miniszterelnök-helyettesek lesznek, a balhét meg vigye más!
Dobrev igazi pénzes oligarcha, Jakab zsidóból lett antiszemita, Fekete-Győr a pártja pénzügyeiről való nem-tudásával kérkedik, Márki-Zay sokat ígérő ostobaságai, avagy Pálinkás által még minisztersége alatt Orbánnak írt szolgalevelei mind olyan hátsó tényezők, amelyek miatt az érintettek az elérhető biztos vereségben reménykednek.
Orbánéknak ugyanakkor minden megoldás jó,
Karácsony pedig messze a legjobb, hiszen szívesen veszi a zsidók listázását, hatalmas arccal képes belecsapódni az üres fenyegetéseibe, kiváló hangfelvételek vannak róla a szövetségesei kutyapicsázásáról, továbbá aminek ellenáll, az szinte mind megvalósul.
Scheppele amerikai professzor nemrégiben azt találta mondani, hogy kizárólag Orbánon múlik, vajon meg akarja-e nyerni, vagy inkább el akarja-e veszíteni a következő választást?
A vereség első látásra nagy kudarc lenne a magyar miniszterelnöknek, de egyben hallatlan esély arra, hogy leszámoljon a belső ellenlábasaival és idiótáival.
Egy ideiglenes hatalomvesztés persze óriási kockázat, hiszen meglehet, hogy Orbánnal számolnak le,
de az is, hogy az ‘alamuszi nyuszi nagyot ugrik’ elvén Karácsony megtáltosodna, s lezárná a fideszes visszatérés útját. Folytathatnám még ezt a fiktív kalandregényt akár azzal, hogy
egy trónra emelkedő, majd félidőben kipottyanó Karácsonyt – a Medgyessy elleni puccs mintájára – Dobrev váltaná a bársonyszékben, avagy azzal, hogy Orbán a Karmelitáktól átköltözik a Sándor-palotába, és Lázár arat újabb kétharmados Fidesz-győzelmet…, de nem teszem.
Sokkal inkább arról van szó, hogy szerencsétlen hazánk 17. esztendeje azon vívódik, hogy Orbán vagy Gyurcsány,
miközben a bérek a béka popója alá süllyedtek, a nyugdíjasok álla szép lassan felkopik, s hovatovább veszedelmesen szűkül a tettekre képes fiatalok száma.
Szerencsére azonban cseperedik az az új politikai generáció, amely már megelégelte az egykori ál-kommunistákból vérkapitalistává vedlett figurák trónharcát, s egy modern, korszerűsített szocializmus akarása bázisán tölti újra élettel Magyarországot.
Szanyi Tibor