Menü Bezárás

Állami kannibalizmus

Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom erős fenntartásokkal tekint arra a kormányzati tervre, amely a közszféra béremeléseit a dolgozói állomány 10 százalékos leépítésének megtakarításaiból kívánja megvalósítani.

Ha mindössze 10 százalék a lehetséges bérnövekmény, akkor az a 25 százalékos infláció fényében roppant gyenge. Az ISZOMM jelentős, a pénzromlás ütemét jóval meghaladó béremeléseket lát indokoltnak a gazdaság valamennyi szegletében.

A Párt egyúttal súlyos aggodalmainak ad hangot a közszférában tervezett létszámcsökkentés kapcsán, hiszen az érintett állami szolgáltatások mögött döntően közvetlen, emberi tevékenységek állnak, amelyek jellemzően nem gépesíthetők. A kampányszerű leépítés óhatatlanul egyes szolgáltatások szűkülését, sőt ellehetetlenítését eredményezi, amint ezt folyamatában láthatjuk főleg a kistelepülések életében.

Az ISZOMM egyetért a takarékos állami működés igényével, azonban a fűnyíróelv szerinti megoldásokhoz képest az értelmetlen állami túlköltekezések megszüntetésében látja a közszféra béremeléseinek a kulcsát. Ilyenek a többszörös áron történő állami energia beszerzések, a felesleges látványberuházások, továbbá az állami felső vezetési szinteken mutatkozó elképesztő luxus.

Huszti Andrea,
elnök

Posted in Sajtóközlemény