Menü Bezárás

A baloldal előválasztása – legyen ön is képviselő!

PÁRTKÖZLEMÉNY

Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom a korábban bejelentett terveinek megfelelően 2021. január 11-én indította országos útjára a baloldal előválasztását.

“A képviselőjelöltséget társadalmasítani akarjuk.” – mondta Huszti Andrea, a párt elnöke, majd hozzátette: “A magunk részéről elutasítjuk a füstös szobák háttér-mutyijait, s nálunk mindössze három, nyilvános feltétel van. Az illető vallja magáénak az ‘Igen, Szocializmus!’ nevű programunk tartalmát, legyen rengeteg feláldozható szabadideje és öt igazi segítője.”

A jelentkezéseket egyelőre csak internetes platformokon lehet benyújtani.

Pál Éva, az egykori Neoton énekesnője, aki az IgenSzolidaritás jelöltállítási koordinátora, s egyben csepeli jelöltje, megerősítette, hogy “igen jók voltak a tavaly Baranyában végzett tesztkörünk eredményei, hiszen pár nap leforgása alatt három briliáns jelöltet sikerült felfedeznünk. Igen, ez egy sajátos gyémántbányászat.” – mondta Pál Éva.

Az immár országosan meghirdetett versenybe nevezők az év során az X-faktort idéző bemutatkozásokon vehetnek részt. “A párt sok vidámságot és komolyságot ígér” – tette hozzá Székely Sándor országgyűlési képviselő, az IgenSzolidaritás pártigazgatója.

2020. január 11

IgenSzolidaritás Sajtó

Posted in Sajtóközlemény