A városliget mindenkoron a városé, azaz mindannyiunké volt. Nem csak az uraké, hanem a proliké is. Akarom mondani proletároké, akik nem csupán a munkások hagyományos ünnepét, a majálist töltötték a ligetben, hanem csekély szabadidejük és szintén csekély pénzecskéjüket is. Nem, nem csak körhintára vagy sörre, hanem nagyon gyakran arra is, hogy legyenek erős érdekvédelmi szervezeteik, pártjaik, szakszervezeteik is. Igen, a majálisban egykoron munkásfillérekből rakták össze a korabeli Európa egyik legerősebb munkásmozgalmát. Volt mire büszkének lenni!
És természetesen szólni kell arról is, hogy nem csak ünnepelni, heverészni jöttek ide büszke eleink, hanem igen gyakran tüntetni is. Akkor is, amikor a hatalom megüzente, hogy ne jöjjenek. Nem feledhetjük, hogy 1871-ben tízezres tömeg fejezte itt ki a szolidaritását a vérbefojtott Párizsi kommün áldozataival, olyan üldözött vezetőivel, mint Frankel Leó volt. Sokszor álltak itt szemben ökölbe szorított kezű munkások rendőrszuronyokkal és bizony sokszor volt bátorság ezekben az öklökben, hogy lesújtsanak. Szimbólum értékű, hogy a rendőrök ma is betiltottak egy baloldali demonstrációt és szimbólum értékű, hogy mégis itt vagyunk.
Történelmünk számtalan nagybetűs és hétköznapi eseménye kötődik ide.
Ma már szinte senki sem tudja, hogy már a világháború előtt a köznyelv “Marx térnek” nevezte a Liget egy részét, mert bizony sakkozás helyett a legtöbbször baloldali viták, agitációk zajlottak. Aztán emeltek itt egy templomot annak örömére, hogy bestiális módon vérbe fojtották a magyar kommunisták államát, a Tanácsköztársaságot.
A kommunisták ezt elbontották és ide került Sztálin szobra, amit a rendszer ellenségei döntöttek le. Nem csoda, hogy a hont védő vöröskatona szobrának is mennie kellett a Damjanich utca sarkáról. A történelem azóta sem állt meg, hoztak ide egy gigantikus homokórát, ami az ország uniós csatlakozásához számolta vissza az időt.
Ma a Liget nem a miénk. Ma a Ligetben fákat vágnak és monumentális vasbeton épületeket emelnek. A prolik, az egykori büszke proletárok megalázott, kizsigerelt, kizsákmányolt utódjai már nem járnak a Ligetbe. Túlóráznak a plázákban, a gyártósorok vagy kórházi ágyak mellett, nincs sem idejük, sem pénzük arra, hogy szórakozzanak. Öntudatuk is alig van már és ma újra az a közös feladatunk, hogy visszahozzuk az erős, bátor és büszke, ha kell harcos baloldalt az országba.
