Menü Bezárás

Kiállás a magyar szuverenitásért

PÁRTKÖZLEMÉNY

Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom felháborodással fogadja, hogy a ’22-es országgyűlési kampány elképesztő erejű titkosszolgálati beavatkozásokkal indul. Megdöbbentő, hogy bárkinek, de a különösen védett magyar gazdasági-politikai elit számos prominensének üzleti megbeszélései közhivatalokban és magánterületeken sorozatosan rögzítésre kerülhetnek, még akkor is, ha ezek témái és részletei politikailag messze állnak a nép érdekeitől, illetve a párt baloldali értékrendjétől..

Az ISZOMM meggyőződése, hogy csupán az eddig nyilvánosságra került felvételek olyan óriási személyi és tárgyi apparátussal készülhettek, amely – az elképesztő költségei miatt – még a legerősebb titkosszolgálatoknál is csak határozott politikai megrendelésre léphet működésbe.

Az ISZOMM ugyanakkor korainak tartja a budapesti főpolgármester rögtönzött mutogatását, amely konkrétan orosz beavatkozásra utal. Laikusként is kimondható, hogy az orosz titkosszolgálatoknak nem feltétlen érdekük a magyar földön élő, s egyben az országunk leggazdagabb emberének vélt orosz oligarcha megfigyelésének gyanúját akár csak közvetve magukra húzni, s ezzel felfedni képességeiket.

A főszereplő célszemély – egyelőre – azonban a legkevésbé sem bármelyik üzletember, hanem az egyik volt miniszterelnök és a mai főpolgármester. Mindketten ahhoz az ellenzékhez tartoznak, amelynek leváltása ma egy látható politikai projekt. A projektgazdát alighanem inkább olyan titkosszolgálatok támogatják, amelyeknek érdeke lehet azt sugallni, hogy a magyar (és az orosz) kártyákba – kellő zsarolási potenciállal – belelátnak.

Az ISZOMM ezért arra hívja fel a kormányt, hogy a megfelelő eszközökkel lépjen fel a titkosszolgálatoknak a kampányból való kitakarítása érdekében, annál is inkább, mert bár jelenleg – és ugyancsak egyelőre – ellenzéki politikusok vannak a lejáratás célkeresztjében, de az elrepült malomkövek senkit nem kímélnek.

A magyar szuverenitás megköveteli, hogy a hazai választások ne különböző fővárosokban dőljenek el, hanem az kizárólag a magyar polgárok döntése legyen!

Szanyi Tibor

Posted in Sajtóközlemény