Ma 80 éve, 1944. június 6-án indult a Hitlerrel szembeni szövetséges erők nyugati részének partraszállása a franciaországi Normandiában. Akkor már a sorsfordítónak számító sztálingrádi győzelem után másfél éve (!) Nyugat felé araszoló szovjet vörös hadsereg harctéri sikerei világossá tették a világháború kimenetelét, ami alig egy év múlva aztán bekövetkezett.
Ahogy nézem a mai magyar sajtót, erről alig-alig esik szó, pedig Európa többi részén számtalan megemlékezés zajlik, amint május 8/9-én is zajlott, a Győzelem Napja megünnepléseként. Ez utóbbiról sem beszéltünk sokat, pedig ma még sokan élnek az akkori hősök és elszenvedők közül, hasonlóan a bűnöket elkövetők soraihoz. Ezt ne feledjük!
A mostani választási hangzavarban sajnos többnyire átlépünk a történelmi évfordulókon, pedig nem kevés tanulságot vonhatnánk le belőlük. Itt van rögtön a 85 éve, azaz 1939 május 28/29-én zajlott választások esete, amikor is 17 évnyi nyomasztó kormánypárti fölény (v.ö: ún. kétharmad) után egyszer csak – szinte a semmiből – berobbanó nemzetiszocialista erő egy csúfos vég irányába indította el az akkori magyar közéletet. A szintén a látszólagos semmiből, de nem előzmények nélkül előugró Magyar Péter, aki nemrég tömeget vezényelve számoltatott el egy vidéki cukrászdát, ma még csak picit náci, ám az őt éltetők tömegének derékhadát sajnos azok az rétegek adják, amelyek Csurka István, Vona Gábor, majd aztán Jakab Péter hívó szavaira is az utcákon és a tereken masíroztak.
Európa kemény árat fizetett azért, hogy megtanulja, miből lesz a cserebogár? Behunyhatjuk a szemünket, feledhetjük a történelmi tapasztalatokat, tűrhetjük az ilyen-olyan autokraták és önjelölt diktátorok mocskos műveleteit, ám így csak a pöcegödörbe lökdössük a jövőnket.
Szanyi Tibor