Menü Bezárás

Nyolcmilliárd

Az ENSZ friss közlése szerint az emberiség lélekszáma meghaladja a 8 milliárd főt.

Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom ebből az alkalomból szükségesnek tartja leszögezni, hogy ez a szám csak a kapitalista viszonyok között számít túlnépesedésnek. A tőkés gazdálkodás valójában rablógazdálkodás, amely kíméletlenül pusztítja a természeti erőforrásokat, elsősorban a pénz hajszolásából fakadó kíméletlen pazarlás révén.

A fogyasztás minden határon túli ösztönzése azzal jár, hogy a megtermelt élelmiszerek bő egyharmada megy a pocsékba, továbbá az iparcikkek felbecsülhetetlen hányada jut a szeméttelepekre a lehetséges javítások, avagy az újrafelhasználás ellehetetlenítése folytán.

Ezenközben a világ lakosságának négyötöde a szegénységi küszöbök alatt tengeti az életét, ugyanakkor a gazdagok tékozló életmódja az anyagi világunkban okozott károk kétharmadáért felelős.

A világméretű szociális válság felszámolásáért azonban mi, magyarok is sokat tehetünk, annak ellenére, hogy nemzetünk mérete a világ népességének csupán százezrelékekben kifejezhető töredékét teszi ki. A példamutatás jegyében a munkajövedelmeket kell a tőkejövedelmek elé helyezni, továbbá növelni a társalmunkra jutó szociális szolgáltatások arányát.

Huszti Andrea, elnök

Posted in Sajtóközlemény