Menü Bezárás

Óriási érdeklődés hazánk első, országgyűlési képviselőjelölti pályázatán

PÁRTKÖZLEMÉNY

Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselőjelölt-állítási pályázatára egy hónap alatt már több, mint százan jelentkeztek – tudatta Székely Sándor, a párt igazgatója.

A Balodal előválasztása című pályázatra jelentkezőkből a párt országos koordinátorai eddig húsz főt választottak ki, akik részt vesznek a február közepén szervezendő második meghallgatáson. Itt a jelöltek immár személyesen találkoznak a párt vezetőivel, majd kommunikációs gyakorlaton vesznek részt, illetve elkészülnek az első fotók és videók. Az Igen Szocializmus című pártprogram kiemelt része az eseménynek. A párt közösségi oldalain követhető lesz a kétnapos program.

Pál Éva, a Neoton egykori énekese, a párt csepeli jelöltje és jelölt-koordinátora már alig várja, hogy találkozzon az összes előválasztottal, hiszen elképesztően sok fiatal és tehetséges ember jelentkezett. Az országosan ismert művésznő mindent megtesz, hogy pártja sikeres legyen, s ennek során már gőzerővel folynak a párt indulójának a felvételei.

A második körös meghallgatáson állva maradó pályázók már feladatokat fognak kapni, és megkezdik próbakampányukat a párt mentorainak segítségével.

A jelentkezési űrlap itt érhető el

2020. február 2. 

IgenSzolidaritás Sajtó

Legyen ön is képviselő!
Posted in Sajtóközlemény