Menü Bezárás

Szociális államot

PÁRTKÖZLEMÉNY

Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom felháborodással tekint a kormány augusztus 20-i tékozló giccsrohamára. A ‘gurulmadaras’ mutatvány egyben önleleplező történelemhamisítás, mert így a keresztény magyar állam megalapítójának ünnepét sámánista pogány totemekkel parádézzák el.

Az ISZOMM tisztelettel áll a magyar történelem minden dicsőséges pillanata előtt, ezért a magyar állam kialakulásának első mérföldkövét, állami ünnepünket is nagy becsben tartjuk.

A magyar államalakulat azonban térben és időben sokat változott.

A keresztény államiság ezer évén belül az elmúlt században több kísérlet is zajlott a szociális állam kialakításáért. Szent István király örökségét az ISZOMM fontos értéknek tekinti, a jövő számára pedig Kádár János művét tartja irányadónak, amely a magyar nép szociális igényeit helyezi homloktérbe.

Az IgenSzolidaritás ezért csatlakozik egy másik ünnephez, a Munkás Büszkeség Napjához, amely a Magyar Szolidaritás Mozgalom kezdeményezésére az idén szeptember 11-én kerül megrendezésre. Pártunk ezen alkalommal fogja részletesebben kifejteni a Kádár János Terv legfontosabb tételeit a szociális válság felszámolása érdekében.

Cirkusz helyett pénzt az embereknek!

2020. augusztus 20.
Huszti Andrea,
elnök

Posted in Pártelnöki nyilatkozat, Sajtóközlemény