PÁRTKÖZLEMÉNY A Magyar Munkáspárt csatlakozik az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom nettó 250.000 forintos minimálbérért indított aláírásgyűjtéséhez, jelentette be Huszti Andrea, Igen Szolidaritás és Thürmer Gyula,…
A jelenleg 0-1 százalékon álló, szocializmust hirdető párt, amelynek miniszterelnök-jelöltje dr. Szanyi Tibor, jó politizálással akár az 5 százalékot is elérheti a következő parlamenti választáson…
PÁRTKÖZLEMÉNY Szombaton pártnapot tartott az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom, ahol többek között az is elhangzott, hogy több kutató cég szerint a jelenleg 1 százalékon álló,…
SAJTÓKÖZLEMÉNY Felhívom Karácsony Gergelyt, a 6-7 párti liberális összefogás esélyes miniszterelnök-jelöltjét, hogy az egészségügyből való elvándorlást, illetve az oda irányuló visszacsalogatást illetően a reménybeli helyetteseit…
HUSZTI ANDREA PÁRTELNÖKI NYILATKOZATA Az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény tavaly őszi országgyűlési elfogadása óta, de leginkább a vírusválság eddigi csúcsidőszakában több ezer szakápoló fordított…
Pártelnöki nyilatkozat Örülök, hogy pártom, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM) politikai programjának sarkalatos része, a havi nettó 250.000 forintos minimálbér bevezetése több médiumban is…
Székely Sándor független országgyűlési képviselő, az ISZOMM pártigazgatója nemmel szavazott az önkormányzati lakások elkotyavetyélésére irányuló törvényjavaslat előterjesztésére a Gazdasági bizottság mai ülésén. A benyújtott előterjesztés…
ELNÖKSÉGI ÁLLÁSFOGLALÁS Főbb vonalaiban immár felálltak a jövő évi választások csatasorai. A védők szerepében a Fidesz-KDNP, amely egy nyerésre hangolt vakcina-hadjárattal a háta mögött folytatná…
PÁRTKÖZLEMÉNY “Az elismerés akkor az igazi, ha a jó szó mellé méltányos jutalom is jár.” – nyilatkozta Huszti Andrea, az IgenSzolidaritás elnöke abból az alkalomból,…
SAJTÓKÖZLEMÉNY Székely Sándor független országgyűlési képviselő, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom alapító tagja hosszas és kitartó munkával érte el, hogy a Parlament kezdeményezze egyes jogszabályok…