Menü Bezárás

Egy lépéssel közelebb a választói akarathoz

Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom nyugtázza az Országgyűlés Igazságügyi bizottságának mai döntését, amellyel tárgysorozatba vette Székely Sándor ‘egy lista – egy frakció’ kezdeményezését.

A javaslat lényege, hogy a jövőben csak olyan képviselőcsoportok alakulhassanak a Magyar Országgyűlésben, amelyekre a választópolgárok ténylegesen mandátumot adtak. Ha pártszövetség jutott szavazathoz, akkor szövetségi, ha pedig önálló párt kapott mandátumot, akkor pártfrakció alakulhasson! A szövetségi tömbben indulás, majd pártfrakciókra való bomlás ugyanis homályban hagyja, hogy az egyes pártoknak van-e, és mekkora a támogatottságuk, ám mégis jelentős közhatalmat és közpénzt biztosít nekik.

A Székely-féle javaslat tehát kiküszöböli a politikai korrupció immár elharapózott formáját, miszerint olyan pártok működtetnek országgyűlési frakciókat, amelyek önállóan nem kértek, és nem is kaptak választói bizalmat.

Az ISZOMM álláspontja szerint ezen fantomfrakciók létét a busás pénzszerzés vágya okozza, s amely a választói akarat bűnös eltérítésén alapszik.

A párt bízik benne, hogy a tárgysorozatba vételt követően a kezdeményezés az Országgyűlés napirendjére, majd ott elfogadásra is kerül.

Huszti Andrea,
elnök

ISZOMM Sajtó

Posted in Sajtóközlemény