Menü Bezárás

A falvakban hasít az ISZOMM

PÁRTKÖZLEMÉNY

Meglepő eredményeket hozott a Medián november végi politikai közvéleménykutatása. Az idén tavasszal debütált Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM), a Huszti Andrea, Szanyi Tibor és Székely Sándor alapította párt,noha nem evidens választás a magyar választópolgárok számára, de ha ott szerepelnének a szavazólapon, a teljes népesség körében akár 2 %-ot is elérhetne egy mostani választáson. Legalábbis ennyien mondták, „elképzelhető”, hogy az ISZOMM-ra adnák a szavazatukat.

Az ISZOMM-nak még dolgoznia kell egy éles helyzetre, mert a leginkább elkötelezett szavazóknak csupán 2 %-a nem zárja ki, hogy rájuk szavaz, viszont sok ellenzéki pártnak fel kell kötnie a nadrágot, ha a falvakban velük akar versenyezni, mert ebben a kategóriában az 5 %-ot ostromolják. Ez az eredmény valószínűleg annak köszönhető, hogy az októberi szerencsi időközi választások során az IgenSzolidaritás bele tudott szólni a Fidesz és az egyesült hatpárti ellenzék csatájába a 2 % feletti eredményével.

A párt úgy látja, hogy a legfőbb célkitűzésük, tehát a szociális válság felszámolása visszhangra talált a magyar vidéken, ahol a dolgozó, vagy dolgozni vágyó emberek nagyon is ki akarnak törni a magukra hagyott, gyötrelmes helyzetükből.

Huszti Andrea pártelnök szerint a falusi Magyarország valószínűleg szívesen állna a szövetkezeti mozgalom élére, ami az ISZOMM gazdaságpolitikai programjának a gerincét alkotja. Szanyi Tibor miniszterelnök-jelölt úgy látja, hogy a magyar vidéken 30 év gyötrelem után sem hunyt ki a szolidaritás lángja, hiszen Magyarországnak ezen a felén vannak az emberek leginkább egymásra utalva. Székely Sándor, az ISZOMM országgyűlési képviselője, s egyben pártigazgatója annak adott hangot, hogy eredményes a párt építkezése, hiszen a 2022-es jelöltjeiket elsőként a kistelepülések világában találták meg.

Pál Éva, a Neoton egykori énekese, aki a párt jelöltállításának egyik koordinátora, azt emelte ki, hogy akik egyáltalán tudnak az ISZOMM létéről (minden ötödik szavazópolgár), azok 9 %a elképzelhetőnek tartja, hogy a szavazatát is adná erre a baloldali formációra.

2020. december 7.
Huszti Andrea, elnök

Letölthető diák a Medián kutatásából. A közvélemény-kutatás 1000 fő megkérdezésével 2020 november 26. és 30. között zajlott.

https://igenszolidaritas.hu/wp-content/uploads/2020/12/median_iszomm001.jpg

https://igenszolidaritas.hu/wp-content/uploads/2020/12/median_iszomm002.jpg

https://igenszolidaritas.hu/wp-content/uploads/2020/12/median_iszomm003.jpg

Posted in Sajtóközlemény