Menü Bezárás

A külügyminiszter nem ismeri a belügyek fogalmát

Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom sajnálatát fejezi ki a magyar külügyminiszter immár mindennapos kifakadásai kapcsán, amelyekben egyúttal jelentős fogalmi zavarok is vannak.

Az, hogy egyes országok véleményt fogalmaznak meg a magyarországi állapotok kapcsán, az nem a különböző választások eredményének megkérdőjelezése, még kevésbé a magyar belügyekbe való beavatkozás, sokkal inkább annak bemutatása, hogy mit gondolnak a magyar kormányzat tevékenységéről? Amennyiben a magyar külügyminiszter ezt másként látja, úgy a következetesség jegyében csendben kellene maradjon például az ukrajnai magyarság kapcsán, hiszen az ukrán törvények és intézkedések nyilván Ukrajna belügyei közé tartoznak.

Az ISZOMM azonban aggodalmának is hangot ad a magyar kormány nemzetközi súlyának tartós zuhanása folytán, hiszen úgy az EU, mint a NATO különböző testületei egyre gyakrabban egyszerűen átlépnek a hisztérikus magyar álláspontok felett, ugyanis ezek gyakran az említett szervezetek munkájának blokkolását, a konstruktív viták elnehezítését, avagy nem ritkán a közös ügyek elárulását jelentik.

A Párt felszólítja a magyar kormányt, hogy hagyjon fel a nemzetközi ámokfutásaival, és igyekezzen felelősségteljes emberek benyomását kelteni!

Szanyi Tibor,
alelnök

Posted in Sajtóközlemény