Az egészségügyi ellátás nem rendőri vezénylésen alapszik
Magyarország közösségi pártja, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom felhívja az összes illetékest, hogy a rendőrök és egyes ügyvédek mentegető magyarázkodása helyett haladéktalanul teremtsék meg annak…
Magyarország közösségi pártja, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom szomorúan veszi tudomásul az EP-választások eredményét, aminek következtében a 21 magyar EP-képviselőből 19 jobbos politikus lett, ugyankkor…
Ma 80 éve, 1944. június 6-án indult a Hitlerrel szembeni szövetséges erők nyugati részének partraszállása a franciaországi Normandiában. Akkor már a sorsfordítónak számító sztálingrádi győzelem…
Az idén 135. alkalommal emlékezik akciónappal a világ és ezen belül hangsúlyosan Magyarország május elsején a véres kezdetekre, amikor sortűz zúdult a legfeljebb napi 8…
Magyarország közösségi pártja, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom illő derűvel fogadja a Szájer-féle “sziklaszilárd” alaptörvény immár 13. módosításának kísérletét, amelynek egyik ragyogó ötlete, hogy ez…
Az Európai Baloldali Párt elnevezésű páneurópai szövetség két magyar tagja, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom és a Magyarországi Munkáspárt 2006 úgy döntött, hogy nem vesz…
Magyarország közösségi pártja egyféle lakmusz-papírnak tekinti azt, vajon az egyes pártok miként foglalnak állást (ha egyáltalán) annak, az EU-ban immár félidejénél tartó aláírásgyűjtésnek a témájában,…
Magyarország közösségi pártja fontos állomásnak tekinti az Európai Parlament április 10-i döntését, amellyel 10 év huzavona, ezen belül 3 év megfeszített munka után világosabb rendet…
Magyarország közösségi pártja, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom a hazai pártok közül elsőként üdvözli Magyar Péter legfőbb kezdeményezését, a magyar intézményi rendszer megtisztításának szándékát, sőt,…