Menü Bezárás

Rosszabbul élünk, mint egy éve

Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom megrökönyödéssel tapasztalja, hogy a 25 százalék feletti inflációt is bőven meghaladó ún. “megélhetési” áremelkedések dacára sem az állam, sem pedig a “piac” nem hajlandó – jellemzően – 15 százalékosnál nagyobb fizetésemelésekre.

Az a tény, hogy a kormány mindössze 15 százalékkal emelte a minimálbért, gyakorlatilag azt idézte elő, hogy a magáncégek is ehhez a mértékhez csatlakoztak, ezáltal a magyar dolgozók életszínvonala legalább egytizedével csökkent, ami példátlan az Európai Uniós csatlakozásunk óta.

Az ISZOMM álláspontja szerint a szükséges bérrendezések elmaradása hosszabb távra rögzíti ezt az egy év alatt elszenvedett hátrányt, így a jövő bérharcai sajnos erről az alacsonyabb bázisról fognak indulni, holott az ország mai fejlettsége alapján az 1.000 eurós (400.000 forintos) havi nettó minimálbér kellene irányadó legyen!

Huszti Andrea,
elnök

Posted in Sajtóközlemény